Rólunk
kik vagyunk
Az 1004. Szent Anna cserkészcsapat az 1912-ben alakult Magyar Cserkészszövetség tagja. Leányfalun 1989 óta működik cserkészet, 1991 óta önálló csapatként. Mostmár több, mint 220 cserkész munkálkodik leányfalun egy jobb világ létrehozásán.
A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 50 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak.




Évközben
Csapatunkban kiscserkésztől a roverig vannak cserkészek. Hetente őrsi foglalkozásokat tartunk, havonta szervezünk nagyobb programokat, kirándulásokat.
Az adventi időszakban jótékonysági vásárral készülünk, az őrsök betlehemezéssel járják a családokat. A cserkészek tavasszal a próbázás során egy akadályverseny keretében adnak számot az évközben megszerzett tudásukról. Évente néhányszor többnapos „portyára” megyünk.

Nyáron
A különböző korosztályok a nyár során más-más jellegű táborozáson vesznek részt. Az 1-3. osztályos korú kiscserkészek tábora 5 napos, erdei kulcsosházban zajlik.
A 10 évesnél idősebbeknek, cserkész korúaknak 8-10 napos, nomád jellegű a nagytábora.
A legnagyobbak számára 6-7 napos mozgó tábort (gyalogos vándortúra, vízitúra…) szervezünk.
A cserkészmódszer
-
Kiscsoportos (őrsi) rendszer
Az őrs legalább 4, legfeljebb 15 cserkésznek , közös célért létrehozott, hosszútávú (8-10 éves) együttműködésre kialakított, nevelési közössége, amelyet vezetője irányít.
-
Fogadalom és törvények
A cserkészet 1907-es születése óta a cserkészek világszerte fogadalmat tesznek arra, hogy életüket a cserkésztörvények szerint kívánják élni.
-
Cselekedve tanulás
Nem hagyományos iskolai oktatást végzünk, hanem játékos formában, tapasztalati úton adjuk át a cserkészismereteket. Így a gyerekek szinte észre sem veszik, hogy mennyi mindent tanulnak egy-egy őrsgyűlés, vagy cserkészprogram alkalmával.
-
Folyamatos és ösztönző programok a természetben
-
Magyarság tudat


